Elektromos kerékpárt szeretne? Hétfőtől ismét lehet pályázni a 150 ezer forintos támogatásra
Eddig 577 millió forintot osztottak ki több mint ötezer elektromos kerékpárra.
Eddig 577 millió forintot osztottak ki több mint ötezer elektromos kerékpárra.
A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.
Olaszországban loptak el két bringát egy német pártól, a lopott holmit Romániába akarták csempészni, de nem sikerült.
Nem csak adómentes juttatásnak számít majd, de a cégek leírhatják a társasági adóból a bringák árát, és nem csak a kerékpárokét, hanem az elektromos kerékpárokét is.
Január 4-8. között lehet pályázni támogatásra, ha pedelecet szeretne vásárolni.
A brit médiamogul szerint a cég kerékpárja túl veszélyes, de erre nem figyelmeztették az embereket.
Az első körös pályázat lezajlott, december végén jön a második.
Szinte észrevehetetlen, hogy ezek elektromos kerékpárok.
A hajtás fajtájától függően 90-150 ezer forintos támogatást lehet majd igényelni elektromos kerékpár vásárlására. A pályázatot októberben írják ki, azoknak szánják, akik dolgozni járnának a járművel. A keretösszeg körülbelül 7000 kerékpárra lesz elég.
Néha nem pontosan érteni, most akkor melyik is a jó irány.
Hasonló típusú támogatást akarnak a kerékpáros szervezetek a villanybiciklikre is, ha az autók, robogók kaphattak.
Az akkuja egy vizespalacknak tűnik csak.
A világ legnagyobb elektromos kerékpárflottájával már érdemben lehet harcolni a légszennyezettség ellen.
Tavaly Párizsban 9800 elektromos meghajtású robogót állítottak forgalomba, ez 33 százalékos növekedés az előző évhez képest. A párizsi önkormányzat, környezetvédelmi megfontolásokból, egy nem benzines motorkerékpár vásárlásához akár 900 eurós támogatást is ad.
4,5 milliós árával a bikás bringa legalább olyan exkluzív lesz, mint bármelyik négykerekűjük.